2013.09.04.
14:12

Írta: Krasnyák Dudu

Téged is megszívathat a POSTA!

Határozat jött az adóhivataltól: határidőre fizessek be 25.000 Ft-ot. Ők a bíróság tájékoztatása alapján szedik be a pénzt, ha gondom van, ott érdeklődjek.
Gondom volt.
Megtudtam, hogy egy 16 éve alapított és soha nem működött betéti társaság felszámolásának illetékét verték rám, a kültagra. Nem sokkal az alapítás után a beltag meghalt, az ügyvéd azt mondta, nekem semmi dolgom vele, mivel kültag vagyok, meg a cég egy percet nem működött.
Mégis rámverték a költséget.
De miért is?

Mert a felszámolás során az én nevemre küldözgettek mindenféle iratokat azzal, hogy a kézbesítéstől számított akárhány napon belül fellebbezhetek, tiltakozhatom, ellentmondhatok. Igenám, csak ezek a levelek a volt cég volt székhelyére mentek, ahol én az életben nem jártam, bejelentve soha nem voltam. A postás meg ahelyett, hogy "címzett ismeretlen" jelzéssel visszaküldte volna a leveleket, inkább letétbe vágta, ahonnan 15 nap múlva "nem kereste" jelzéssel küldték vissza a feladónak.
Egy idióta jogszabály alapján az ilyet kézbesítettnek kell tekinteni.

Az adóhivatal persze tudta a címemet és mindjárt meg is talált, amint be kellett hajtani az összeget.
Azt mondták, pereljem be a postát, mert a posta hibázott.

Más.

Tavaly év végén felszámoltunk egy irodát.
A postaládáról leszedtük a kiírást, ennek ellenére a postás telerakta a nekünk szóló küldeményekkel.
Leragasztottuk a postaládát, erre a postás feltépte a ragasztást és vidáman fosta a ládába a küldeményeket, főleg reklámot, olykor értesítést letétbe helyezett, hivatalos levelekről.
Merthogy hiába jelentettük be a címváltozást több helyen is.

Egy másik telephelyünkön megjelentek az elektromos művek emberei hogy kikapcsolják az áramot.
Akkor tudtuk meg, hogy a számlát, a felszólítást, majd a kikapcsolásról szóló értesítést a megszűnt címre küldték, ahol a postás először letétbe helyezett, majd "nem kereste" jelzéssel visszaküldött mindent.
Szerencsére ezt a problémát azonnal tudtuk kezelni és az ELMÜ is átírta a címet.

Megint más.

Leparkoltam, elmentem pénzt váltani, mire visszajöttem az érvényes jeggyel, ott díszelgett a mikuláscsomag a szélvédőmön. A büntetőcédula 3 perccel később készült, mint a parkolójegy. A parkolóőr a vállát vonogatta, azt mondta nem tudja visszacsinálni, majd kapok levelet, arra küldjem el a cédulát.
Levél nem jött, el is felejtettem.
Nemrég jutott eszembe, kerestem a parkolócéget.
Azt mondták: mivel nem vettem át a felszólítást, már kiadták a közjegyzőnek, fizetési meghagyásra.
Már rég meg kellett volna kapnom.
Nem kaptam sem felszólítást, sem értesítést a felszólításról, de a fizetési meghagyás sem jött meg.
Az én címemre legalábbis nem.
Biztos ezeket is máshova küldték, ahonnan nem kereste jelzéssel visszamegy, az idióta jogszabály szerint kézbesítettnek számít, jogerőre emelkedik és majd jön a végrehajtó.


Bárkivel előfordulhat, hogy az idióta szabályok és egy nyolcelemis postás trehánysága miatt úgy emelkedik jogerőre és végrehajthatóvá bármi, hogy a kötelezett tudna róla.
Fasza hely ez az Abszurdisztán, nagy taps neki!

Szólj hozzá!

Címkék: abszurdisztán kézbesítési vélelem nem kereste jelzés postai szarságok jogerőre emelkedik

A bejegyzés trackback címe:

https://szmfszm.blog.hu/api/trackback/id/tr975494978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása