2018.06.22.
09:32

Írta: Krasnyák Dudu

Elhunyt a cicus, kinyiffant a professzor! Hírszerkesztés index módra :-(

Vessetek a mókusok elé, az index.hu hírportált - ami Kövér házelnökúr szerint nem sajtó - naponta többször megnyitom.
Úgy kell nekem.
Oké hogy az index a média kormánnyal szemben kritikus papírvékony szeletkéjének része, de mindig fölmegy a vérnyomásom, amikor egy szalagcímből vagy egy írásból ordít a a szellemi mélyrepülés. Amikor kiderül, hogy a mai fiatalok alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában és nem hajandóak belenézni a Magyar nyelv értelmező kéziszótárába (lásd a csapbahugyozós firkászt)

Amiben az index szerkesztői kövezetesek: a nyelvrongálásnak az az esete, amikor egy élőlény befejezi földi pályafutását, megboldogul, kimúlik, kileheli a lelkét, életét veszti, feldobja a bakancsot vagy a talpát, kiszenved, az örök vadászmezőkre költözik, elpusztul, jobblétre szenderül satöbbi, arra a monitorbámuló mindössze egyetlen kifejezést ismer: meghalt.

Hogy néz már ki az, amikor olvasom, hogy meghalt Huszár László színművész, két sorral alatta meg hogy meghalt Koko, a gorilla, amelyik jelbeszéddel kommunikált.

Az ismert ember esetében sokkal udvariasabb az hogy ELHUNYT.
Egy állatra pedig csak nagyon műveletlen ember írja, hogy meghalt.
A  nagyon műveletlen embert néhány évtizede maximum ablaktisztítónak vették föl a szerkesztőségek.

 

Szólj hozzá!

Címkék: média index.hu újságírók hírszerkesztés hírszerkesztés gyöngyszemei

A bejegyzés trackback címe:

https://szmfszm.blog.hu/api/trackback/id/tr3314064187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása