2012.08.28.
22:16

Írta: Krasnyák Dudu

A vidéki mentőautó potyataxi lett?

Most már a harmadik helyről hallom ugyanazt a hátborzongató sztorit, tehát lehet benne valami.
Leírni csak ezért írom le, mert feltételezem, hogy aki ilyesmivel játszadozna, annak nincs internete és nem olvas blogokat, tehát nem fog vérszemet kapni és az én adóforintjaimból a mentőautóban potyázni.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb településre riasztják a mentőket. ember fetreng az utcán, nem részeg, de szűkölve görcsöl és lila a feje.

Mentőautó indul érte és viszi a közeli városi kórházba.
Kórház átveszi, a gyors vizsgálat után előkészítik a laborra, röntgenre, akármire - aztán hiába keresik, mert a "beteg" lelépett a váróból. A többiek mondják, hogy egyszer csak hirtelen meggyógyult, felállt és kiment.

Kocsmázik, bevásárol, aztán valahogy hazamegy, de a beutazását a költségvetés fedezte, mert  a mentőautó ingyen volt, ráadásul mindezt a törvény sem tiltja, nincs ilyen bűncselekmény, nincs ilyen szabálysértés.

Pedig nagyon elkelne ebben furmányos országban!

A mentős diszpécser olykor már sejti, hogy megint ingyentaxizásra küldi a kocsit, de nem tehet mást, mert egyszer nyúl mellé, valaki tényleg rászorulna és akkor ő nem küldi a kocsit, még sittre is kerülhet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

115 komment

Címkék: csalás eszem-faszom megáll mentőautó mint ingyentaxi

A bejegyzés trackback címe:

https://szmfszm.blog.hu/api/trackback/id/tr104738327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Bubó 2012.08.29. 00:00:56

remélem ennek a kamubeteg dakotának a zannya kap szívinfartust pont akkor...

_tx_ 2012.08.29. 00:03:49

@Gerilgfx:
abban igazad van, hogy a társadalmi szolidaritással való visszaélés erkölcsi szempontból bűncselekmény, a közös értékrendszer, a táradalmi szerződés felrúgása és mint ilyen, büntetendő ill. felszámolandó
a többi, amit írtál szimplán faszság

Danubius 2012.08.29. 00:20:20

Mátészalka környékén olyan szegények a delikvensek hogy az a majd hazakerül valahogy sem működik. Itt az van hogy 38 fokos a láza a jóadófizető gyerekének és mivel kocsi nincs illetve 2000 ft a fuvar ha a szomszéd belemegy, inkább kihívják a mentőt hogy a gyermeknek 40!! fokos a láza jöjjenek gyorsan. Mire kimegy az orvos hála a szülők gondoskodásának természetesen lemegy 38-ra a láza a rajkónak. dehát ha már itt vannak az orvosok beadnak neki egy metamizol injekciót lázra. Persze saját felelőségre nem vállalják a kórházi ellátást, úgyhogy mentő vissza üresen. Egy krva injekcióért kihívják a mentőt, mert gyereket fosni tudnak de eltartani nem. De legalább van miért dolgozni...

lutria 2012.08.29. 01:16:45

Csak ott hibádzik ez a történet hogy amikor a mentősök átadják a beteget a balesetin legelőször az iratait adják át(nem csak úgy leültetik a váróban és viszlát),személyi/tb kártya,amit iktatnak ide-oda,úgyhogy hogyha lelép a "beteg" a váróból akkor is meg tudják találni a számlával ha akarják.
Pár hete voltam a Merényiben a balesetin(mint kísérő)és többször is láttam hogy amikor a mentősök hoztak be valakit akkor legelőször az iratait adták be a betegfelvételin,majd addig szobroztak ott vele a mentős hordágyon amíg ki nem jött a doki megnézni,majd betolták az orvosiba-átrakták a vizsgáló asztalra-mentősök ki-mentőorvos még bent marad amíg át nem adta a beteget-majd el.
Úgyhogy onnan már csak akkor tudna elszökni amikor már legalább két orvos+segédszemélyzet látta őt és diagnózis is van.

Nazareus 2012.08.29. 01:32:43

Meglepö, hogy csak most lett ebböl "hir", én már évekkel ezelött hallottam ilyenröl kedvenc kisebbségienk körében...

Lutria: és ha megtalálják számlával? Úgyse lehet behajtani...

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.08.29. 01:48:51

én is szoktam ilyesmit csinálni, én úgy csinálom, hogy drága a BKV meg a diploma, ezért hitelt vetetek fel a politikusainkkal és akkor nem lesz drágább a BKV meg a diploma egy ideig a hitelek miatt

nagyon jó ez így, még több hitelt kell felvennünk hogy még jobb legyen

aztán ha államcsőd lesz akkor úgyis kivándorlunk valami nyugati országba!

hajrámagyar!

Frick László Emlékzenekar 2012.08.29. 03:57:15

Az én falumba nem jön ki a mentő egy ilyen hívásra: csak az ügyeletesorvosi (ismert) telefonszámról fogadnak riasztást. nReggel öt és nyolc között azonban az ügyeletes orvos már fájrontot csinál úgy, ahogy a becsületes dógozónép vagy a bolti eladók is szoiktak (tolni kifelé a felmosóval a sok barmot zárás előtt nháromnegyedórával) Régebben, ha orvos telefonált, be kellett mondania a pecsétszámát, ami a mentős diszpécsernek föl volt írva, listán. Ebben az időben a tréfából riasztó gyerekek -voltak még pénzbedobós fülkék- szépen beolvastak egy pecsétszámot is.

A következő lépcső a rohamkocsi: Ha a körzeti orvos rohamkocsit kér (stroke, illetve szívinfarktus), nem kap: majd kijön az eseti autó, a mentőtiszt megállapítja, jogos-e az orvos kérése és erre elindul a rohamkocsi is.

Ugyanilyen vicceket tűzoltókkal is eljátszanak, az ember föl se kapja a fejét: Futnak már lyukra megint.

judy7 2012.08.29. 05:32:27

Talán segítene ha a magyar kórházakban nem felejtenék a betegeket olykor-olykor fél napokra a folyosón. Akkor talán lenne alkalma a személyzetből vkinek rákérdezni a haldoklónál, hogy csodás gyógyulás történt vagy csak kinyitott a hivatal, ami a városba szólította...

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 05:47:51

Szerintem ez a történet nem igaz.
1., A betegek papírjait el szokták venni. Azt hogy szerzi vissza az álbeteg?
2., Honnan tudja az "álbeteg", hogy melyik városba fogják vinni? Arról nem is beszélve, hogy, lehet hogy a mentő elviszi a lakhelyétől 50 kilométerre levő városba - onnan azért haza is kell valahogy menni -, miközben közelebb is lenne város, ahol vásárolhatna, kocsmázhatna.

Pipas 2012.08.29. 06:19:44

@EdinaEdina: "A betegek papírjait el szokták venni. Azt hogy szerzi vissza az álbeteg?"

Mondjuk azt mondja, hogy "nincs".

"Honnan tudja az "álbeteg", hogy melyik városba fogják vinni?"

Onnan, hogy a sógorát is oda vitték.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 06:22:32

Nehezen tartom hihetőnek, kockázatos álbetegként utazgatni mentővel... bár már minden lehetséges...
DE mi van, ha Csömörre (a mi körzetünket általában ott fogadják) szeretnék eljutni shoppingolni, de valamiért, valami ok miatt mégis máshova visz a mentő?
Arról nem is beszélve, mi van, ha a terveimnek megfelelően Csömörön kötök ki, de ott az engem megvizsgáló orvosnak olyan sikeresen produkálom az áltüneteket, hogy rögtön ad is egy injekciót?
Szóval kockázatos...

hehe64 (törölt) 2012.08.29. 06:29:21

Eszem faszom megáll.
A posztíró úgy gondolja hogy a mentős nem vizsgál csak visz szó nélkül?
Ekkora marhaságot.

kalandfereg 2012.08.29. 06:36:35

Nem tudom, igaz-e a történet, nekem is gyanús, hogy kamu.
Mindenesetre én úgy pattantam le többször is a diszpécserről, hogy tőle aztán bárki meghalhatott volna. Az egyik esetben lehet, hogy meg is halt, mert ott nem voltam ott végig az eseményeknél.
Úgyhogy nem kell a diszpécsereket félteni.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 06:52:44

jav.: nem Csömör, hanem Kistarcsa :)

Pipas 2012.08.29. 06:56:39

@EdinaEdina: "Nehezen tartom hihetőnek, kockázatos álbetegként utazgatni mentővel..."

(1) Mi a kockázat? Hallottál olyat, hogy valakit elítéltek, megbüntettek ezért?

(2) Idegenek szíven szúrni a kocsmában, autósokat agyonrugdosni az út szélén szintén kockázatos. Akkor ezek az esetek is 'nehezen hihetőek'?

"Arról nem is beszélve, mi van, ha a terveimnek megfelelően Csömörön kötök ki, de ott az engem megvizsgáló orvosnak olyan sikeresen produkálom az áltüneteket, hogy rögtön ad is egy injekciót? "

Kiabálsz, rasszistát kiáltasz, megfenyegeted, botrányt rendezel, megpofozod, megvered, távozol. Az orvos ráadásul nem kezelhet beteget, ha az visszautasítja a kezelést. Szóval mindezekre még nincs is szükség, egyszerűen csak kisétálsz.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.29. 06:58:57

Ez bizony igaz, évek óta így csinálják mifelénk, Szabolcsban is. És nem a beteg taxizik, hanem beszállnak mellé százan a mentőbe, mint kísérő. Próbáld meggyőzni őket, hogy nem szállhat be. Szóval a sztori igaz, csak 4-5 évet késett.

esztiek88 2012.08.29. 07:02:51

szélsőséges esetben eesetleg előfordulhatott ilyesmi, de ez nem jellemző történet - igen,iratokat már a mentős elkéri, elveszi, amint kiérkezik, alapvizsgálatokat megcsinálja, stb. ,csak utána pakolja föl a kocsiba. tehát egy egészséges szimuláns nem lesz fölpakolva, és a mentős rendelkezik az adataival is. ha nincsenek iartok, akkor értesiteni szokták a rendőrséget is. Az iratokat a mentős adja át a felvételező orvosnak, stb.

ami érdekesebb: egy szó nem esett itt arról, hogy a vidéki kistelepüléseken mennyire nehéz az élet. ott nem jön tizpercenként a 7-es busz, amin akár bliccelni is lehet. ott ugy kell élni,hogy naponta 1-2 járat van a közeli városba, arra a buszjegy odavissza minimum 500 forint, ez hozzáadódik a bevásárlás árához ugye... a faluban meg már nincsen semmi, se gtyógyszert, se orvost, se hivatalt, semmit nem lehet elérni. olyan még soha eszébe nem jutott egyetlen poltiikusnak se, hogy egy államigazgatási ügyintéző kitelepüljön pár órára ügyfélfogadni egy kicsi faluba, őhozzájuk be kell utazni, öregnek , betegnek, gyereknek, mert ők a hatalom.

és van a fent leirt történetben még egy ficak: kocsma ugyanis szinte minden kis faluban van. ha nem is legálisan. ahhoz nem kell elutazni. a kocsma az egyetlen, ami működőképes... tejet és kenyeret nem lehet venni, azon kicsi a haszon, de pálinka van...

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 07:12:05

Hááát nem tudom, továbbra se tartom hihetőnek a történetet. (Esetleg nagyon-nagyon ritkán lehet max. 1-2 ilyen eset... szerintem.)
Amit jobban el tudok képzelni az az, hogy a hozzátartozók használják taxiként a mentőt. (ahogy itt egy hozzászóló is írja.)

Pink Pancser 2012.08.29. 07:13:27

Borsodban ez nagy divat (valamiért épp segélyosztás után), pedig a megoldás egyszerű: Mentő megy, megvizsgál, bevisz, és ha nem volt oka akkor adja a számlát. Ha meg nem fizet, akkó levon a segílybű. Vagy megy a másik közszolgáltató és beviszi pár hónap megfigyelésre egy másik intézménybe.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 07:13:37

@BGy: Igen, szerintem is inkább a beteget kísérők használják taxiként a mentőt.

Pink Pancser 2012.08.29. 07:16:41

EdinaEdina, tényleg 1-2 eset. Havonta abban az egy utcában ahol az eladhatatlan (már értéktelen) örökölt házam van.

fourgee 2012.08.29. 07:24:39

@EdinaEdina: Áááá, ne Budapestből és környékéből indulj ki! :)
Ne legyél olyan mint egyik ismerősöm. Jó pár évet eltöltöttem Londonban, naponta közlekedtem busszal, mégis egyik budapesti ismerősöm, aki soha nem járt ott, de mindent mindenkinél jobban tud, azt mondta hogy képtelenség hogy a buszokra csak az első ajtónál lehet felszállni, meg hogy a buszokon csak két ajtó van, mert hogy az így nem működne. Nem kötelező elutaznia Londonba, elég lenne csak fotókat keresni Google-ben, de nem, ő jobban tudja mint az, aki ott élt :))))

nagysuhi 2012.08.29. 07:24:51

@Gerilgfx: A magyarokat vigye a fehér mentőautó, a cigókért meg menjen a fekete autó.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.29. 07:30:11

"Most már a harmadik helyről hallom ugyanazt a hátborzongató sztorit, tehát lehet benne valami."

Húha, akkor tedd fel gyorsan az alufólia fej- és herevédődet is, mert én meg harminchárom helyről hallottam azt hogy a mobiltelefonok agyrákot okoznak ÉS főtt tojást csinálnak a koronaékszerekből. Már ha a nadrágzsebedben hordod amikor bejön a hívás. Ha a farzsebedben, akkor meg végbélzáróizom-rákot. De az is lehet hogy aranyeret, már nem emlékszem mert mobiltelefonon keresztül mesélték a sztorit...

Alonee 2012.08.29. 07:31:04

@Gerilgfx: Tartok tőle, hogy akkor neked fizetned kell, legalább sámánlófőgerecse lenne a nicked, nem itt Gerilgfx, ami tudvalevően ősi szélsőlibsi név. Szélsőlibsi! Visítva röhögtem.

Brian 2012.08.29. 07:39:29

@hehe64: Mikor kiér a mentő, már rohannak felé ordítva, hogy miért ilyen lassan jött aztán meg 30-an körbeállják szerinted azt fogja mondani a mentős a vizsgálat után, hogy nincs semmi baja?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2012.08.29. 07:46:29

@Pipas: @fourgee: @Pink Pancser:

Nekem továbbra se stimmel a dolog:

1x évekkel ezelőtt munkámból kifolyólag hívtam mentőt egy emberhez. A mentő ki is ment hozzá, megvizsgálták, és nem akarták elvinni (egy csomó telefonomba került, míg végre elvitték) Tehát nem úgy van, hogy akihez kimegy, azt automatikusan el is szállítja a mentő.

Miért vitetné el valaki magát mentővel kocsmázni a távoli városba? Ha a lakóhelyén esetleg nincs kocsma, a szomszédos faluban biztos, hogy van, akár több is.

Azt jobban el tudom képzelni, hogy a beteget kísérő hozzátartozók használják taxiként a mentőt.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.08.29. 07:59:47

Mondjuk vihetnék a zEmbert Balassagyarmatról a bukaresti kórházba, megnézném hogyan jut haza...

letmetellyou 2012.08.29. 08:01:44

Hiába, a magyar az egy fifikás nép, mindig a saját útját járja.

Brian 2012.08.29. 08:02:25

@(Lemondott Dr. Doktorovics) THY Rokk 'n' Troller: Na végre egy használható ötlet a probléma megoldására. Ha nem is Bukarestbe de valami távolabbi helységbe kéne vinni a látszatbetegeket.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.29. 08:05:10

ha tényleg van ilyen, az tényleg világszégyen...

Szalacsi_Dezső 2012.08.29. 08:06:41

Pedig van ilyen bűncselekmény. Úgy hívják csalás és úgy kezdődik a tényállás, hogy aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt... ... és ezzel kárt okoz.

Minden tényállási elem benne van. Jogtalan haszonszerzési célzat = ingyen utazás jogtalanul. Tévedésbe ejtés = betegnek adja ki magát. Kárt okoz = amennyibe a mentő kiszállása került. Ez pontosan forintosítható.
Szóval minden további nélkül lehet büntetni. 50 ezerig szabálysértés. felette bűncselekmény. Ennyire egyszerű. Na persze kis utánajárás a az eü. intézményeknek, és hát nekik valóban nem erre kellene pazarolnia az idejüket. de talán a kórház jogi képviselője tehetne feljelentést. Vagy az OMSZ jogi képviselője az esetlap alapján

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 08:06:41

Egyébként van olyan ismerősöm, akit ilyen taxi vitt haza a buliból, de ő nem emlékezett rá...

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 08:18:54

@EdinaEdina:
"Miért vitetné el valaki magát mentővel kocsmázni a távoli városba? Ha a lakóhelyén esetleg nincs kocsma, a szomszédos faluban biztos, hogy van, akár több is. "

Én az egész sztorit csak bevásárlással kapcsolatban hallottam, ahol Kolompárék a kenyér beszerzését intézték így. A kocsmázás nekem is fura. Habár vannak ám faluk, ahol mégsincs kocsma, vagy esetleg egy-egy agresszívebb Kolompárt már kitiltottak a múltkori balhéja miatt.

Belagezapista (törölt) 2012.08.29. 08:20:07

Amúgy más, nem akkora tétel mint a mentő, de mit gondoltok arról, amikor sok 65 éven felüli az ingyenjegyével 60 km-t buszozik, mert ott 20 Ft-al olcsóbb a kenyér?

Kutchek (törölt) 2012.08.29. 08:23:09

Kamu.
Biztos volt egy-két ilyen hülye, lehet ismerősök és egymástól vették az ötletet. De ne általánosítsunk.

Akinek nincs 500 Ft-ja buszra, az majd beviteteti magát a városba a drágább kocsmába, boltba?
Vagy ha valami miatt tényleg be kell mennie, akkor majd bevállalja, hogy akár fél napot is elbasz a kórházban? Nem börtön, de ha elveszik a cuccaimat, csak várok. Ráadásul én azért félnék, hogy fél óra múlva nyitott mellkassal feküdnék az asztalon.

Brian 2012.08.29. 08:23:09

@Belagezapista: Ezt annyira nem értem. Csak a 60 éven felüliek miatt megy oda a busz? Különben a környéken sem járna?

Egyéves Önkéntes 2012.08.29. 08:28:21

@BGy: Brad Pitt baszogatása helyett inkább egy ilyen mentőbe kellene beszállni két TEK-esnek, és finoman meggyőzni a pereputtyot, hogy ők bizony mégiscsak otthon maradnak.

nick066 2012.08.29. 08:28:53

mindezt a törvény sem tiltja, nincs ilyen bűncselekmény, nincs ilyen szabálysértés.

Baromság, már hogy ne lenne, csak kettő, ami eszembe jut:

Btk. 318. csalás Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, ...

(Btk. 310.§) költségvetési csalás ...

de talán még a közveszéllyel fenyegetést is rá lehetne húzni vhogy (a telefonáló bombariadósok mintájára)

Szenthomárság 2012.08.29. 08:31:45

@EdinaEdina: A nyakamat teszem rá, hogy te bölcsész vagy! nyertem?

faridaoccse 2012.08.29. 08:33:31

"ráadásul mindezt a törvény sem tiltja, nincs ilyen bűncselekmény, nincs ilyen szabálysértés."

Ez nem igazán állja meg a helyét, mert ez a cselekmény tipikusan csalás, az meg ugye bűncselekmény... (feltéve, hogy 20.000,- Ft felett van a kár, azaz a mentőfuvar költsége, ha nem, akkor /bizonyos eseteket kivéve/ szabálysértés)

Szenthomárság 2012.08.29. 08:34:00

@fourgee: vagy az a szerzőpáros, aki lenézett a repülőgépről és megállapította, hogy Dél-Afrikában nincs is rasszizmus! :)

B. Bíró 2012.08.29. 08:34:16

@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló: A nap hozzászólása. De volt egy másik trükk is, egyszer volt egy olyan, hogy 300 forintot kellett fizetni az orvosért, és akkor az volt a trükk, hogy kerestek egy embert aki jó hangosan elkezdte kiabálni, hogy ne fizessen senki 300 forintot, és akkor utána nem is kellett fizetni 300 forintot

D4D 2012.08.29. 08:40:40

Mentős haver mesélte:
Irányító kiadja, hogy sürgős segélyhívás érkezett: Azonnalos szülő nő.

Kéklámpa-sziréna, megérkezik.

Nő kijön a házból, maga mögé mutat:
- Azt a két táskát hozzák aranyos. Útközben még meg kellene állnunk egy boltnál, mert vmit még be kell vásárolni.....

Otthagyták.

odeon 2012.08.29. 08:44:13

Nem értem.
Minden mentős tudja, hogy első a seb ellátás.
tehát ha nincs, akkor el kell látni vele.
Egyébként a hír igaz.
Az orvosi ügyeletet ki kihívják az egy hete fosóhoz, mert úgy olcsóbb mint bemenni meg gyógyszert kiváltani és meg emiatt mehetek be saját lábon vesegörccsel az ügyeletre mert nincs kivonulójuk.

vomit 2012.08.29. 08:46:34

@kalandfereg: nemetorszagban ugyanezt vegzi a helyi es a bevandorlo aljanep.
az utolso mondat: ennek a spiralnak szerencsere rovidesen veget vet a valsag.

"Ich fuhr 14 Jahre Rettungswagen in einem Problemviertel. Das Anspruchsdenken, gerade der untersten Schichten deutscher Erwerbsloser in dritter Generation ist nur noch durch Ausländer mit geringen Deutschkenntnissen, dafür aber mit bestem Wissen um das, was ihnen zusteht, getoppt worden. "Ich in Krankenhaus in Innenstadt, Herzschmerz!" Und schon rollt der mehrere hundert Euro teure Einsatz ins Krankenhaus, nach kurzer Untersuchung dort, verweigert der Patient die weitere Prozedur, da er einen Termin in der Nähe hat. Fazit: so spart man Geld fürs Taxi ! Der Patient hat ein Recht auf den Transport, wenn er die notwendigen Schlüsselwörter kennt. Transport im RTW, Kosten für Krankenhaus und Verwaltung, dann kommt die Nachbemessung, also mehr Krankentransporte, gleich mehr Rettungsmittel und alles aus Steuer- und Beitragsgeldern. Eine Spirale, die glücklicherweise bald in der Krise endet."

3006 2012.08.29. 08:46:56

Ez nem igazán állja meg a helyét, mert ez a cselekmény tipikusan csalás, az meg ugye bűncselekmény... (feltéve, hogy 20.000,- Ft felett van a kár, azaz a mentőfuvar költsége, ha nem, akkor /bizonyos eseteket kivéve/ szabálysértés)

50e.HUF ! már lassan egy éve.

dr kíváncsivagyok 2012.08.29. 08:47:07

@Gerilgfx: "már látom, hogy a szélsőlibsik csúnyán fognak nézni, de én úgy gondolom, hogy magyarországon csak magyar fajúaknak járjon ingyen az eü ellátás "

Két dologra reagálnék :
1.) Ki (szerinted ) a magyar fajú ?
2.)Kik a "szélsőlibsik" ?
+ 1 kérdés :( Normális vagy -é ? )

jeriko 2012.08.29. 09:01:51

Adatait beszállításkor felvenni, ha az orvos semmit nem talál (vagy eltűnik a váróból), akkor vagy kifizeti a kocsikáztatás költségeit, vagy megszűnik számára az egészségügyi ellátás, ezután fizessen mindenért.

futás csicskák! 2012.08.29. 09:18:44

akkor mia rák van csiraparasztok azér vagytok eltarcsatok és kusojatok
örüjetek nincs beverve fejetek dicsak

NA YA! 2012.08.29. 09:18:49

@Gerilgfx: "már látom, hogy a szélsőlibsik csúnyán fognak nézni, de én úgy gondolom, hogy magyarországon csak magyar fajúaknak járjon ingyen az eü ellátás."

Szegedi csalamádéval mi lesz?;)

NA YA! 2012.08.29. 09:22:52

@futás csicskák!: "akkor mia rák van csiraparasztok azér vagytok eltarcsatok és kusojatok
örüjetek nincs beverve fejetek dicsak"

Látszik hogy cigányt még nem láttál, hallottál életedben! Te inkább egy proli lehetsz! De lenin eeetás is megmondta: tanulni, tanulni, tanulni!;)

atila68 (törölt) 2012.08.29. 09:23:40

Nem először hallom, és mondta már mentős is, hogy rendszeresen így járnak be a közeli városba bodzát szedni.
Néha vele tartanak a rokonok is, ugye elkísérik szegény beteget.

Egyébként pedig csalásnak minősül.
Szerintem.

Bogyó 2 2012.08.29. 09:26:00

Ez a sztori, tök ritkán előfordulhat, a mentődök hülyesége, a pofátlanság, meg a ritka motiváció előfordul benne, de jellemző? Kizárt. Egyrészt a mentősök nem hülyék, ha ez jellemző, nyilván nem szolgálatkészek.Ha azok, akkor meg ez ritka eset. betegszállítónál -ami nem mentő - elfordulhat, de ez egy kicsit más ügy, szerintem ezzel van keverve. A betegszállító több településre több házhoz is elmegy, s beviszi a betegeket egy járattal kezelésekre. Itt simán lehet, hogy megáll közben, ahol bevásárolnak. De itt se hiszem, hogy indokolatlanul is elszállít valakit.

Ellenben a poszt alkalmas arra, hogy megint ráugrassza a városi embereket a "bunkó, ingyenélő" falusiakra. Akiknek nyilván nagyon jó lehet, mert tudjuk, hogy a városok néptelenednek el, s a falvakban meg csak úgy hemzsegnek az emberek a beköltözőktől, igaz?

futás csicskák! 2012.08.29. 09:26:21

@NA YA!: mitugatol rákosgeci verjem anyádba csicskaparaszt
szopd le leninedet

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 09:28:18

Cigányok csinálják ezt, nem "falusiak".

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.08.29. 09:35:30

Hát a diszpécser nem tudom, hogy mit sejt, de amikor 2009-ben vakbélgyulladásom volt, hozzám nem küldtek mentőt, amikor délkörül hívtam, mert már nem tudtam felegyenesedni a fájdalomtól, csak este, amikor már majdnem késő volt (és újból megpróbáltuk kihívni őket). Igaz, azt nem mondtam, hogy lila a fejem, lehet, hogy kellett volna.

Netuddki. 2012.08.29. 09:40:56

@jeriko: Na ezért fotosopp. Azzal kezdik, hogy az adatait felveszik...

driopios 2012.08.29. 09:41:24

Tetszik, hogy bár egyetlen szóval sincs a cikkben megemlítve, de máris mindenki arra gondol, hogy ezt csak és kizárólag cigány csinálhatja. Ill. nem is cigány, hanem Büdös Cigány.

Miért mindenki ilyen rasszista? Miért gondolja mindenki, hogy csak cigányok lehetnek?

Zsidó már nem is csinálhat ilyet? Minden probléma forrása Magyarországon a zsidó. Ezeknek is zsidóknak kell lenniük. Inkább.

Tessék rendesen zsidózni is, a cigányozás a 21. században már nem elég!! HÁT MILYEN MAGYAROK VAGYTOK TI????

Kutchek (törölt) 2012.08.29. 09:43:57

@atila68: A mentős miért viszi be akkor? Kell lennie a kocsin egy ápolónak, mentőtisztnek némelyiken orvosnak. Esetleg EKG-nak.
Több év rutinnal csak ki tudja szűrni.
A rokonszálításhoz meg annyit, hogy esetleg felengedek egy írni-olvasni tudót, hogy ha kell átvegye a halotti anyakönyvi kivonatot.
Ha még ezek után is "kórházba" akar menni, akkor ott meg 6 óra hordágyhoz szíjjazva a pathológia előtt.
Legközelebb jobban meggondolja!
Csalás helyett, meg szerintem közveszélyokozás. kb. mint a felesleges bombariadó, tűzoltók kihívása.

Szerintem még mindig egyszerűbb jegy nélkül buszon vagy vonaton potyázni.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 09:47:27

@béla a görög: Hogyne, hiszen mindenki tudja, hogy a fizetés a cigány és zsidófajúak erőssége.

Külföldön a magyar pedig azért számol át mindent Ft-ba, mert nem olyan hülye mint te:)

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 09:50:52

@driopios: Cigánysport, mint a fémezés.

Valójában mi történik, ha jobban utánanézel és ez számodra is kiderül? Eltitkolod, hogy ne legyél rasszista? Elcsiszolod azzal, hogy cigány helyett magyart mondasz?

dr. Bubó 2012.08.29. 09:52:49

@driopios: így van felháborító, hogy

a poszt CIGÁNYKODÁSRÓL szól és

mindenki arra gondol hogy cigányok lehettek...

hm de érdekes...

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 09:53:19

@Kutchek: Ez nyilván elterjedőben volt, de a mentősök is kitalálták és kitalálják a maguk "okosságait", így védekezve az ilyenek ellen.

futás csicskák! 2012.08.29. 09:54:13

@driopios: jobeszész teso rákos zsidok csináják esztet csak mindég szegény romákat báncsák

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 09:56:12

@dr. Bubó: Ja, milyen érdekes az is, hogy fémlopáskor, zseblopáskor is cigányokra gondolnak, sőt akkor is, ha olyan típusú eset történik, hogy berántanak egy nőt az autóba.

Én azt találom inkább érdekesnek, hogy 8 évig azt hallottam, hogy a balliberálisok mekkora cigányszakértők és kiderült, még arról sincsen semmiféle fingjuk, melyek a tipikusan cigány bűnözési formák.

öt görög 2012.08.29. 09:59:17

üdv a valóságban
információ áramlásának sebessége vidék--->világ fényessége, szellemi csodaközpont Budapest 5-6 év.

de ez reményt ad a jövőre nézve, Marika néni és Pista bácsi már csak 5-6 évig lesz fasisztanáci

utána mindenki az lesz

johevi 2012.08.29. 10:30:08

De itt mi a baj? Az adatait gondolom felveszik annak akit bevisznek, aztán ha nincs vizsgálat, rábaszni a szállítás költségét, vagy ha vizsgálat is van és azután derül ki hogy potyázott, akkor annak is a költségét.

khmm... 2012.08.29. 10:33:55

Legalább 6-8 évvel ezelőtt hallottam először ezt a módszert, legnagyobb kisebbségünk kedvenc "sportja". Cigánytaxi néven ismerik vidéken. Közismert dolog.
Ha meg nem megy ki a mentő, elkezdenek fenyegetőzni az egynelőbánásmódhatósággal, meg ordítoznak, hogy "azé, mer cigány vagyok..?"

Nem tudom, hogy lehetne az ilyesmit drasztikusan megbüntetni.....

Void Bunkoid 2012.08.29. 10:35:01

@Belagezapista: azt sajnos annak idején a fülkeforradalmárok lenépszavazták.

Ahogy a tandíjat is - amit aztán kicsit nem meglepő módon amikor a fülkeforradalmárok vezére amint ismét a kezébe került a jogar, azonnal be is vezetett :)

De bizakodhatsz - ha a tandíj vissza lett vezetve, lesz itt még vizitdíj, sőt, szerintem a váróterembe is belépődíjat fognak szedni, mer' kopik a szék.

igi1 2012.08.29. 10:39:18

@Panther_V: a soha szóval máris lebuktál. :)

én el tudom képzelni, ez 2012

ha a politikusoknak jár a költségtérítés, a kisember is ott boldogul, ahol tud, a többiek, meg mindenki más le van szarva

Void Bunkoid 2012.08.29. 10:39:31

@Belagezapista: ez már tipikus, annak idején már hozzászóltam egy MLM témájú blogban ugyanezt. Az MLM/direkt marketing nyugaton tök bevett árusítási forma, egyedül a magyarok gyomra nem veszi be azt, hogy ismerős/rokon valamit ELADNI próbál nekik, és nem ajándékba hozni. HA HÁZHOZ JÖN. Ha ugyanaz az ismerős a sarki teszkóban a húsospultban dolgozik, az már "munka", akkor már mindjárt magától értetődő, hogy pénzlért adja a lecsókolbászt, nem kanyaríthat le belőle egy fél párat csak úgy szívességből.

De még ha el is fogadná, hogy ja, az ismerősnek-rokonnak is meg kell élnie valamiből/valakiből, az MLM-ben árusított dolgok általában minőségi és nem olcsó termékek - és addig, amíg az általad említett kondíció fennáll, azaz egyes emberek képesek órákat utazni tízforintos nagyságrendű árkülönbségek miatt, addig soha az életben nem lesz profitáló itthon MLM-ben kereskedni.

khmm... 2012.08.29. 10:40:31

@öt görög:

"de ez reményt ad a jövőre nézve, Marika néni és Pista bácsi már csak 5-6 évig lesz fasisztanáci

utána mindenki az lesz"

TELITALÁLAT! :)

khmm... 2012.08.29. 10:41:55

@johevi: Hiába terhelik rá.... :-( Segélyből nem lehet SEMMIT levonni. :-s

khmm... 2012.08.29. 10:43:09

@Void Bunkoid: Nab.kker..... Az MLM nyugaton abszolút halódó ker. forma. Ráadásul annyira lenézett tevékenység, hogy tán a hullamosó is előtte van a sorrendben. :-)))))

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.08.29. 10:43:10

@EdinaEdina: Ne haragudj, Te melyik országban élsz? Tündérország megvan? No mindegy...
Rendőrt hív mi? Oszt a rendőr mennyi idő alatt ér ki?
Oszt szerinted, amikor 30-an állnak körbe, Te előveszed a telót tárcsázod a 911-et, vagy mit és elmondod, hogy 30-an állnak körbe és fenyegetnek, igaz?

Életszerű, szerintem is...

khmm... 2012.08.29. 10:44:24

@Popeye76: Meg amikor kihívják a rendőröket - ugyanígy fals indokokkal - aztán jól megverik őket... Plusz baltával-husánggal az autójukat is tönkreteszik.

MEgtörtént eset, nem egy helyen.... Heves - keressetek rá.

igi1 2012.08.29. 10:50:29

@Popeye76: hát bizony, vidéken kiemelten ügyelni kell, hogy ne üsd el az utca közepén bandikáló cigga kisgyereket, mert rögtön ott teremnek kilencvenen.

mindig azon töprengek, hogy hagyhatták minden országban, romániában, nálunk, franciaországban, szlovákiában, de tényleg bárhol, hogy ezek ilyen mértékben elszaporodjanak

most már olyan ez a szint, hogy minden kisjánka terhes, puhos, egy csalàdban nyolc gyerek, ki lehet számolni a családi pótlékot, az apák, nagyobbik fiúk börtönben, jobb esetben bujkálnak, nem vonulnak be

oszt Kanada is csak most lép, de már késő, beengedték korábban őket az országba, onnantól kezdve, hiába toloncolgatnak ki most párat

a mentőzésről szólva, a mentős azért gondolom látja, hogy tényleg rosszul van valaki, vagy szimulál

lila fejet nem könnyű produkálni, gondolom :)

Void Bunkoid 2012.08.29. 10:54:23

@Popeye76: van ex-mentős ismerősöm, újabban igenis működik a rendőrhívás, a szélessávok meg mobilinternetek meg mindenki-mindenhova-minden-infót-eljuttat korában Kolompárék is óvatosabbak már, mert ők is nagyon jól tudják, hogy minél több ilyen eset kap nyilvánosságot - és a jelenlegi közhangulatot-trendet is figyelembe véve, annál több esélyük van nekik arra, hogy - egyelőre még nem tömegesen, de valakiben vagy valakikben ismét felmenjen annyira a pumpa, hogy éjszaka molotovkoktélokat hajigáljon be a putrijukba, amikor meg ők kiszaladnak a tűztől, meg halomra lövi őket. Ezt ők sem szeretik, főleg nem a falu szélén levő házakban lakók, ugyanis ilyenkor tökmindegy, hogy ki balhézott, mindig elsősorban az a család fogja megkapni a "válaszcsapást", aki a végen lakik.

Sátán meg a Jocó 2012.08.29. 10:54:41

Kedves Posztoló,

ez Neked újdonság?!

Ne mááááár...

öt görög 2012.08.29. 10:56:05

@igi1: dehogynem, csak fejbe kell vágni...a mentőst, ha nem viselkedik rendesen a 60 rokon gyűrűjében

Sátán meg a Jocó 2012.08.29. 10:58:25

@EdinaEdina: pffff... jártál már Bp. határain kívül? Mond Neked valamit a 'vidék', netántán a 'Borsod' kifejezés?

khmm... 2012.08.29. 11:04:11

@öt görög: jónéhány mentősverésről hallottunk már az elmúlt években... :-(

Ezek a 10-es IQ-júak képesek agyonverni a mentőorvost, mert nem tudja feltámasztani a halott rokonyt... :-s :-s

khmm... 2012.08.29. 11:16:12

@khmm...: különösebb válogatás nélkül...

stop.hu/belfold/mentost-bantalmaztak-kiskunfelegyhazan/694131/

Oldalt a hasonló témájú cikkek címe:

Fejberúgták a segítséget nyújtó mentőst

Kommandósokat kellett hívni egy dühöngő beteghez

Rátámadt a mentősökre a dühöngő fiatalember

Mellbevágó élmény: ököllel támadt a mentősökre

A mentősöket kellett menteni

Szétrúgta a mentős térdét

Szép kis c-típusú folklór.....

Aztán:
hvg.hu/itthon/20100222_bantalmazas_borsod_megye

www.bekescsabainapilap.hu/cikk/Bantalmaztak_egy_mentost_Kondoroson/33227

ketroot 2012.08.29. 11:24:03

Újabb (?) Urban Legend.

piszter 2012.08.29. 11:32:14

mekkora ötlet. rendőrautóval próbálta már valaki? ;)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.29. 11:38:04

A sokadik fideszes simli PÉCSETT!

Augusztus 23. óta várjuk Páva Zsolt válaszát arra a kérdésünkre, hogy vajon milyen okból vehetett igénybe a pécsi önkormányzat az állam által célzottan a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ fenntartására küldött 250 millióból 160-at. A dolog azért is ciki, mert a helyettes államtitkár szerint csak a két intézményre lehet fordítani a támogatást.

Augusztus 22-én tartottak a Zsolnay Kulturális Negyedben sajtótájékoztatót, melyen Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára is nyilatkozott.
Hammerstein Judit elmondta, hogy az állam által beígért félmilliárd forint időarányos részét ugyan a pécsi önkormányzatnak utalják, de "azzal a feltétellel, hogy azt a kulturális negyed és a hangversenyterem működésére fordítja a város".

méh.s 2012.08.29. 12:07:51

Megcsinálják itt rendszeresen (jellemzően néhány család) hogy nem mennek be a rendelőbe feliratni a folyamatosan szedett gyógyszereiket, mert ott sokat kell várni, hanem megvárják az ügyeleti időt és kihívják az orvost valami kamu panasszal, aztán megkérik hogy ha már itt van, írja fel nekik. Sok időt és fáradságot lehet így megtakarítani

Brian 2012.08.29. 13:50:23

@méh.s: Saját tapasztalat. Kullancsot találtunk a kislányom hátán. Hétköznapi dolog de valamiért mégis úgy döntöttünk elvisszük az ügyeletre. Az ügyeleten ki is szedték gyorsan. Megkérdeztem mivel tartozunk. Mondták, hogy ne vicceljek. Mondom szerintem ez nem ügyeleti dolog, de ha már igénybe vettük akkor vállalom a költségeit. Azt mondták, hogy ha minden nap ennyivel megúsznák nagyon boldogok lennének. Simán kihívják őket házhoz szimpla megfázásokra, mert az orvosi rendelő messze van. Utána már nekem is eszembe jutott, hogy korábban már mondták, 4 és 6 között nem nagyon érdemes keresni az orvost mert általában kinn van valahol.

Kalel 2012.08.30. 00:56:19

Ez a cikk is azt mutatja, hogy ha megdöglött a tehenem dögöljön meg a tiétek is...

Ha ő ne mtud élni a lehetőségekkel akkor más se éljen vele és minden kiskpaut bezáratna a marha, csa kaz a helyzet, hogy a kormány kezét ki köti meg? :) senki, és ha mindent tiltanának akkor a kormánynak tejhatalma lenne. Tehát köszönjük emese....

hunostor 2012.09.01. 23:55:31

A mentősök ne pofázzanak hanem dolgozzanak. Itt az utcában a valóba rosszul lett hajléktalanhoz kihívtam őket és még lecsesztek a parasztok, hogy minek az csak egy hajléktalan. Ezt is érdemes lenne megírni egy blogban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.07. 13:21:11

@_tx_: Társadalmi szolidaritás??? Amikor az egész társadalom mutyizik? Megoldjuk okosba', számla nélkül, zsebbe fizetve! Mekkora sírás lesz, majd amikor a jó magyar cégeknél dolgozó, zsebbe fizetett emberek majd jó elmennek nyugdíjba, a minimálbér után befizetett TB járulékkal!

Egy normális társadalomban persze működik a társadalmi szolidaritás. Itt inkább a többiek csepülése folyik, mert csak azt fáj, amit a másik ellop. Amit én, az sosem. :(

Ahogy Hofi modnta:
"- Mi a korrupció?
- Amiből kihagynak!"
süti beállítások módosítása